ECO-Kosár 2024. 13. hét

Gazdasági hírek itthonról és a világból

Bizalom 

Az elmúlt hetekben Ázsiában utazgatva többször megfogalmazódott bennem ez a fogalom.

Az előzetes figyelmeztetések már az utazás előtt felhívták a figyelmemet arra, hogy az idegen kultúra, a társadalmi struktúrák, valamint a megélhetési kihívások miatt az európaiaknak fokozott óvatossággal kell eljárniuk. Valóban, ahogy egyre nagyobb városokba értünk, egyre nyilvánvalóbbá váltak a társadalmi különbségek. Az utcán olyan emberekkel találkoztunk, akik ott éltek, dolgoztak, és mindenüket megosztották a közterületen másokkal, valamint olyanokkal is, akik fényűző üzletekben, de a szemétkupacok között próbáltak boldogulni. Felhőkarcolók és lepukkant, omladozó épületek között sétáltunk mi is. Az utakon uralkodó kaotikus forgalom – amit mi zűrzavarnak láttunk – ellenére nem volt szitkozódás, pökhendiséget vagy agressziót sem tapasztaltunk az autósok, motorosok vagy biciklisek részéről. Inkább úgy tűnt, hogy még ebben a kaotikus környezetben is figyelnek egymásra és bíznak egymásban.

A bizalom fogalma egy olyan alapérték, ami meghatározza az emberi kapcsolatokat és az együttműködést. A bizalom teszi lehetővé az emberek számára, hogy támaszkodjanak egymásra, hatékonyan együttműködjenek és sikeresen kezeljék a konfliktusokat. Az általunk felkeresett országokban főleg készpénzzel fizettünk, és a nagy összegekkel való fizetés kihívást jelentett számunkra, hiszen otthon már szinte mindent elektronikusan intézünk. Kényelmetlenül éreztük magunkat a pénztárcáinkban a sok készpénz miatt, és szkeptikusak voltunk a pénzkezelési gyakorlatokkal kapcsolatban. Azonban a helyiek segítőkészek voltak, mosolyogva és türelemmel viselték a felmerülő nehézségeinket és bénázásunkat.

Az egyik történet, amelyet megosztanék, az az volt, amikor mosási szolgáltatást rendeltünk WhatsAppon keresztül. A csomagba készpénzt is kellett helyeznünk a szolgáltatás díjának fedezésére, ami számunkra különösen furcsa volt. Azonban visszakapva a ruháinkat a mosást követően, becsomagolva, nyugtával ellátva és a visszajáró pénzzel is kiegészítve, rájöttünk, hogy feleslegesen voltunk gyanakvóak. A tapasztalt bizalom és megbecsülés meghatározó volt ebben a helyzetben is.

A bizalom az emberi kapcsolatokban nélkülözhetetlen fogalom. Az ázsiai utazásaink során tapasztalt bizalom szintje sokkal magasabb volt, mint ami a “fejlett” országokban általánosnak mondható. Ez nem azt jelenti, hogy az ázsiai országokban ne lennének problémák, bűnözés vagy csalás, csupán azt, hogy az emberek közötti bizalom és tisztelet szintje magasabb. Ezért értékeljük a türelmet, megértést, segítőkészséget, hálát és tiszteletet, amelyeket tapasztaltunk. És talán érdemes lenne az ázsiai emberektől tanulnunk és az itthoni környezetünkben is erősítenünk a bizalom és tisztelet kultúráját.

Tetszett a cikk? Oszd meg!

Leave a comment

Adatkezelési tájékoztató
Amikor ellátogat weboldalunkra, információkat tárolhat a böngészőjén keresztül a meghatározott szolgáltatásokról, általában sütik formájában. Itt megváltoztathatja az adatvédelmi preferenciáit. Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos típusú sütik blokkolása befolyásolhatja webhelyünk tapasztalatait és az általunk kínált szolgáltatásokat.